Megtört a jég: karnyújtásnyira lehetünk attól, hogy normalizálódjon a viszonyunk Németországgal

„Elindult egy olyan egészséges dialógus a két ország között, amire már évek óta nem volt példa” – emlékeztetett Magyar Levente.

A nemzetközi nagyvállalatok nagy szerepet játszanak a gazdaságban, de annak lelkét a magyar cégek adják – fogalmazott a külügyminiszter.
A magyar gazdaság kicsi, de rendkívül nyitott, ezért a nemzetközi nagyvállalatok nagy szerepet játszanak teljesítményének alakításában, ugyanakkor a lelkét mégis a magyar cégek adják – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kovács Kft. pénteki gyáravató ünnepségén, Mezőkövesden.
Szijjártó Péter kiemelte: az elmúlt évek egyik legfontosabb eredménye, hogy több hazai vállalat vált naggyá és stabil beszállítójává a legnagyobb multinacionális társaságoknak. Ezek a magyar családi vállalkozások kiállták az idő és a verseny próbáját, mennyiségben és minőségben egyaránt folyamatosan világszínvonalat nyújtanak – közölte, megjegyezve: teljesítményük és folyamatos fejlődésük a legbiztosabb alapja annak, hogy a magyar gazdaság a következő években is fenntartsa jelenlegi bővülési ütemét, és mindig legalább 2 százalékkal meghaladja az uniós gazdaság átlagos növekedését.
(MTI)